Pénzügyi garancia a bajba jutott tagállamok megsegítésére

Az Európai Parlament ma nagy többséggel megszavazta Surján László kereszténydemokrata képviselőnek a 2010-es uniós költségvetést módosító jelentését, mely a bajba jutott tagállamok számára megteremti az EU pénzügyi garanciavállalásának lehetőségét.

A módosítás révén mindössze egy új üres sor keletkezik az európai költségvetésben, de erre a sorra kerül szükség esetén az az összeg, amelyről a garancia lehívható, ha a tagállam nem képes visszafizetni az Uniótól kapott kölcsönt. Az EP tehát elkötelezte magát az államcsőddel fenyegetett tagállamok megsegítésére, de azzal is tisztában van, hogy a garanciavállalás aligha jár tényleges fizetési kötelezettséggel.

Surján László a jelentés vitájának záróbeszédében hangsúlyozta: „Az Európai Parlament a bajba jutott tagállamok megmentési terve melletti elkötelezettségét fejezi ki ezzel a költségvetési eszközzel. Ez a most már költségvetési sorként definiált szándék azt üzeni a pénzpiacoknak, hogy az Unió nem hagyja magára pénzügyi krízissel sújtott tagállamait. De üzenet a tagállamoknak is, hogy az Unió hajlandó összefogni a szolidaritás jegyében. Ez az ügy nem Görögországról szól, nem helyes tehát, ha egy-egy tagállam a görögök vélt vagy valós hibáira hivatkozva belpolitikai nyerészkedés végett kibújik a szolidaritás kötelezettsége alól. Szolidaritás nélkül ugyanis nincs Unió” – zárta felszólalását Surján László néppárti politikus.