Megszavazták Pelczné Dr. Gáll Ildikó belső piaci kormányzásról szóló jelentését

Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel megszavazta Pelczné Dr. Gáll Ildikó jelentését az egységes piaci kormányzásról. A fideszes EP-képviselő által javasolt intézkedésekkel az egységes piac erősebb irányítása hozzájárul majd ahhoz, hogy minden szereplő maradéktalanul kihasználhassa az EU négy szabadságelvéből fakadó előnyöket.

Az egységes piaci kormányzásról szóló jelentés egyike a 2015-ös európai szemeszterrel foglalkozó három parlamenti jelentéscsomagnak. Pelczné Dr. Gáll Ildikó plenáris felszólalásában emlékeztetett: a válság rámutatott, hogy Európának lépéseket kell tennie gazdasági modelljének javítása és versenyképességének helyreállítása érdekében. Ehhez közfinanszírozásra és célzott beruházásokra egyaránt szükség van. Jelenleg azonban nem bontakoznak ki az egységes piacban rejlő lehetőségek. „Az Uniónak támogatnia kell a tagállamokat abban, hogy jelentősen növeljék a határokon átnyúló kereskedelmet és sürgősen tegyenek a digitális technológiák jobb kihasználása érdekében is” – mutatott rá plenáris felszólalásában a néppárti politikus.
 
Az EP alelnöke szerint meg kell erősíteni az egységes piac irányítását ahhoz, hogy az az Unió növekedést és munkahelyteremtést ösztönző motorja lehessen. „Ehhez vissza kell állítani a legmagasabb szintű politikai felügyeletet, egységesíteni kell az uniós szabályok átültetését és végrehajtását, ezzel együtt pedig hatékonyabb eszközöket kell kidolgozni annak biztosítására, hogy az egységes piac valóban a polgárok és a vállalkozások hasznára váljon” – mutatott rá Pelczné Dr. Gáll Ildikó.
 
“Most a legfontosabb teendőnk, hogy az Európa 2020 stratégia összefüggésében felülvizsgáljuk az egységes piac működését. Pontosan meg kell nézni tehát, hogy hol történt előrelépés, és meg kell kísérelni behatárolni azt, hogy hol maradtak továbbra is nehézségek. Ezek mentén kell a szakpolitikai prioritásokat meghatározni.” Pelczné Gáll Ildikó szerint sajnálatos tény, hogy az Európai Tanács álláspontja nem mindig tükrözi a polgárok érdekeit. Emlékeztetett: a roaming díjak 2016. évi megszüntetése helyett a lett elnökség lehetőséget adna a roaming díjak fenntartására, és évekkel elhalasztaná az újabb árcsökkentést. "Nem engedhetjük, hogy a multinacionális cégek akarata érvényesüljön a fogyasztók és a belső piaci megfontolások ellenében, ezért hosszú és kemény tárgyalásokra számítunk" – zárta felszólalását Pelczné Dr. Gáll Ildikó.