Támogathatatlan a tervezett e-útdíj rendszer

Jelenlegi formájában elfogadhatatlan az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet a magyar kormány nyújtott be az elektronikus útdíj-fizetési rendszer bevezetéséről - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Barsiné Pataky Etelka és Márton Attila.

Márton Attila elmondta, a javaslat alapját egy 2006-os uniós rendelet határozta meg, amely nagyon sok helyen hasznos célt szolgál és támogatható is lenne, azonban a kormány nem ebben a szellemben készítette el a tervezetet. Mint fogalmazott, hiányzik az a konzekvens közlekedéspolitika, amely alapján világosan látható lenne, hogy a rendszer hogyan illeszkedne a következő évek közlekedési fejlesztéseibe. A Fidesz úgy látja, hogy a rendeletben nincsenek benne az Európai Unió (EU) által biztosított, a hazai fuvarozók védelmét szolgáló megállapodási lehetőségek, így nincs biztosítva, hogy ne háruljon rájuk megfizethetetlen díj, és ne csak egy pénzbehajtás legyen, hanem az úthálózat karbantartására lehessen fordítani – szögezte le a fideszes képviselő. Tulajdonképpen semmi másról nincs szó, mint egy egyszerű szolgáltatás-vásárlásról – fogalmazott, és hozzátette:. „Nem egészen értjük, hogy miért kell itt PPP-konstrukciót alkalmazni, amely az eddigi gyakorlat és tapasztalat alapján kifejezetten kedvezőtlen az ország és a költségvetés számára is” – jegyezte meg a politikus.

Barsiné Pataky Etelka, a Fidesz európai parlamenti képviselője a téma európai uniós tapasztalatait összegezve utalt arra, hogy a nyugat-európai országokban – így például Hollandiában – teljesen másképp közelítik meg a kérdést. A legfontosabb, hogy az utat használók szemszögéből nézik meg a rendszert, és ennek alapján építik fel azt. Ez azért nagyon lényeges – mondta, mert az európai direktíva kimondja azt, hogy nem lehet a direktíva alkalmazásával nem arányos többlet-bevételekre szert tenni. Beszámolt arról, hogy a hollandok adók és járulékok helyett díjakat vetnek ki a jármű-használatra, ami azt jelenti, hogy a díjszedés a jármű tulajdonlásáról a jármű használatára tevődik át. Ez esetben a jármű tulajdonosa választhat, melyik közlekedési eszköz kifizetődő számára. A helyzet az a belga példa alapján, folytatta az EP-képviselő, hogy mindenki a hazai fuvarozók helyzetbe hozására törekszik, és ez azt jelenti, hogy ha Magyarország ezt nem valósítja meg itthon, akkor a magyar fuvarozók versenyhátrányba fognak kerülni. Elengedhetetlen részei a rendszernek a fuvarozók – mutatott rá, és felidézte, hogy az elmúlt három évben kétszer verte őket át a magyar kormány.

Márton Attila ezután ismertette, a Fidesz hogyan támogatná ezt az uniós szempontból is fontos kérdést. A párt azt kéri a kormánytól, hogy ezt a jelenlegi országgyűlési határozati javaslatot vonja vissza. Dolgozzák ki és fogadják el azt a közlekedéspolitikát, amely hosszú távon világos képet ad arról, hogyan alakulnak majd Magyarországon az autópálya-díjak, és ez mennyire illeszkedik az Európai Unióhoz. Készüljön el az a világos díjstratégia, amely a fuvarozókkal történő megállapodásokat is tartalmazza, és a vállalkozások tudjanak előre tervezni, milyen díjakkal kell számolni az elkövetkezendő öt-tíz évben. Elvárjuk a kormánytól azt is – folytatta -, hogy ha már az EU világos időpontokat határoz meg a rendelet végrehajtására, akkor a magyar kormány se hozza hátrányosabb helyzetbe a hazai vállalkozásokat, vagyis azokkal az időpontokkal nyújtsa be a tervezetet, amelyek az EP rendeletében is szerepelnek. Amennyiben ezek megvalósulnak, akkor a Fidesz frakciója támogatja majd a javaslatot, ebben a jelenlegi formájában azonban nem – hangsúlyozta Márton Attila.

fidesz.hu

Videó: http://www.fidesz.hu/index.php?CikkID=79063