Terjesszük ki a közös piacot az egészségmegőrző szolgáltatásokra is

Barsiné Pataky Etelka szerdai plenáris ülési felszólalásában az egészségturizmus szolgáltatásainak a közös piacba való bevonása mellett érvelt.

Az alábbiakban a képviselő asszony plenáris ülésen elhangzott beszéde olvasható:

Elnök asszony! Az egészségmegőrző turizmusban rejlő lehetőségekre szeretném felhívni a figyelmet. Fontos, hogy az összes rendelkezésre álló programot igénybe vegyük, támogatva ezt az egészségmegőrző turizmust, beleértve a második közösségi egészségügyi cselekvési programot is. Szeretném hangsúlyozni, hogy jobban be kell vonnunk a biztosítási ágazatot az egészségturizmus támogatásába, és közösen meg kell találnunk annak a módját, hogy ezt a finanszírozást hogyan tudjuk határon átnyúló együttműködéssé formálni.

A kérdés az, hogy képesek leszünk-e ezt a szolgáltatást a közös piac részéve tenni. Itt most olyan szolgáltatásról beszélünk, amely nemcsak a gazdasági növekedésből veszi ki a részét, de az európai polgárokat is hozzásegíti ahhoz, hogy mindenki képes legyen élni az egészségturizmus által nyújtott lehetőségekkel, és ezen belül a közös piac által nyújtott lehetőségekkel.

Való igaz, hogy ehhez persze szükség lesz, vagy szükség lenne egy kicsit határozottabb minősítési rendszerre, úgyhogy én nagyon támogatom a kezdeményezését Costa elnök úrnak, amely ebbe az irányba fogalmazott meg bizonyos cselekvéseket. Egyáltalán jót tenne a mi európai turizmusunknak, hogyha a kívülről, harmadik országokból érkezők valóban tudnák azt, hogy mit kapnak a szolgáltatásban, és hogy miért fognak fizetni.

Egy szó mint száz, összefoglalva tehát azt gondolom, hogy akkor, amikor beszélünk erről az ágazatról, akkor sokkal többrétűen kell ezt a turizmust tekintenünk, és igenis meg kell vizsgálnunk a közös piac szempontjából is, hogy ez a szolgáltatás mit tud nekünk hozni.

 

Köszönöm szépen.