Egymillió gyermek hátrányos helyzetben Magyarországon (videóriport)

A rendszerváltás óta eltelt 18 évben minden esztendőben 50 ezer olyan gyermek vált felnőtté, akik hátrányos helyzetűként élték meg a gyermekkort – jelentette ki Brüsszelben Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke. A jótékonysági szervezet megalakulásának 20. évfordulójáról fotókiállításon emlékeztek meg az Európai Parlamentben. Edvi Péter szerint a 900 ezer nehéz sorsból már felnőtt gyermek mellett ma Magyarországon egymillió gyermekkorú van szociálisan rossz helyzetben.

A húsz éve alakult Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tevékenységét visszaidéző fotókiállítás képei között két éve készült a legfrissebb. Vagyis drámai képsorozatokat ma már kevesebbet lehetne készíteni, de teendő azért akad bőven.

– „Ezeknek a képeknek az a lényege, hogy mindegyik az Európai Unióban készült, nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is, van olyan amelyik Szlovákiában készült, tehát Európai Uniós országok gyerekeiről képek” – mondja Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke. – „A másik oldalon Magyarországon éhezik ebben a pillanatban, vagy alultáplált, legalább 200 ezer gyermek. Mirő is beszélünk? Hogy a gyerekeké a jövő? Hogy lehet egy gyereké a jövő, aki éhezik, aki nem kap eleget enni?”

A kiállítás szervezői ezért is tettek kérdőjelet a tárlat címe után: „A gyermekeké a jövő?”

A szervezet megalakulása óta eltelt két évtizedben azonban kétségtelenül átalakultaka feladatok, mondja Szájer József, aki EP képviselőként, a néppárti magyar delegáció vezetőjeként is tagja maradt a szervezet elnökségének.

– „Maga a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat amikor megalakult, nagyon súlyos problémákkal nézett szembe: a romániai árvaházaknak az elviselhetetlen helyzetével, vagy a háborús helyzetekben élő gyerekekről való gondoskodással. Ma ugyanezek a feladatok sajnos még sok tekintetben élnek, de egyre inkább a gyógyításra, az oktatásra, a törvényhozás gyermekbaráttá tételének az érdekében történő cselekedetekre koncentrálódik. Tehát egy folyamat, ahogy a világ változott az elmúlt húsz esztendőben, úgy változott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is. A feladat és a cél ezeknek a képeknek a közzétételével itt az Európai Parlamentben az az, hogy bemutassuk, hogy gyerekek, egyáltalán emberek, a XX. század második felében, XXI. század elején milyen módon éltek Európának a peremén, a Balkánon, a Magyarország szomszédságában levő országokban” – összegzi a bemutató célját a fideszes politikus.

A Gyermekmentő Szolgálat évente változó összegből gazdálkodik. A legutóbbi esztendőben – Edvi Péter elmondása szerint – mintegy 400 millió készpénzből gazdálkodhattak, de ennél jelentősebb volt a ruha- és élelmiszeradomány, és az önkéntesek felajánlása, akik között az orvosok térítés nélkül elvégzett gyógyító munkája a legkiemelkedőbb. A szolgálat egyébként elsősorban Magyarországra és Romániára összpontosítja tevékenységét.

– „Legalább egy millió gyerek ma Magyarországon szociálisan rossz, hátrányos helyzetben van. Eltelt 18 év, 900 ezer felnőtt él ma Magyarországon, úgy hogy hátrányos helyzetben nőtt fel. Hogy nem volt arra lehetősége, hogy megkapjon mindent a tanuláshoz, hogy rendesen táplálkozzon, hogy lakáshoz jusson, és így tovább. Ezekből az emberekből, ezekből a felnőttekből olyan felnőttek lettek, akik úgy nőttel fel, hogy minket nem segít senki, mi mindig hátrányos helyzetben vagyunk, mi mindig csak a legszegényebbek vagyunk. Ez egy borzasztó folyamat, amit kötelező megállítani” – mondja eltökélten a szolgálat elnöke, Edvi Péter.

– „Ma is aktuális sajnos a gyermekéhség. Az alultápláltság, az ma is probléma, akár egy olyan országban is, mint Magyarország. Csak nem nagyon beszélünk ma ezekről a dolgokról. Ez a kiállítás arról is szól, hogy ezekre felhívja a figyelmet” – nyomatékosítja végezetül Szájer József, hogy miért is adott helyet a fotókiállításnak az Európai Parlament Brüsszelben.

(EUvideohu)