Az EU gazdaság és nemzetközi kereskedelmi politikája

Szabályozási könnyítésekkel élénkítjük a gazdaságot a pénzügyi szektorban

2021. 02. 11.

Az Európai Parlament plenáris szavazásán támogatta a gazdaságélénkítést a pénzügyi szektor szabályozásának rugalmasabbá tételével. Győri Enikő fideszes EP-képviselő hozzászólásában elmondta: „A koronavírus miatt a cégek túlélésére és több millió munkahely megmentésére kell koncentrálnunk. Ennek szolgálatába kell állítanunk a pénzügyi szektor szabályozását is, ezt segíti a most tárgyalt tőkepiaci helyreállítási csomag. Remélem, hogy a baloldal is megérti ezt végre”.

A képviselő kiemelte: „Nem ragaszkodhatunk az eddigi merev szabályokhoz. Csökkentenünk kell az adminisztratív terheket, és meg kell könnyítenünk a tőkepiaci befektetések működését. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk a lakossági ügyfelekre is, akik kevesebb ismerettel rendelkeznek, ezért befektetések esetén nagyobb védelemre és több tájékoztatásra szorulnak. A tőkepiaci unió a határokon átnyúló módon tenné lehetővé, hogy a vállalkozások friss forrásokhoz jussanak, ezért megvalósulása központi szerepet kapna a gazdaságélénkítésben”.

Győri Enikő felhívta a figyelmet Európa lemaradására is a tőkepiacok versenyképességét illetően, aminek jelei már jóval a vírus megjelenése előtt érzékelhetőek voltak a világgazdaságban. „Egyre nehezebb biztosítani az európai tőkepiacok versenyképességét a sokkal nagyobb és hatékonyabban működő amerikai, vagy a gyorsan növekvő kínai tőkepiachoz képest. Ráadásul a Brexit miatt az EU elvesztette a legfejlettebb pénzügyi piacát. Van tehát tennivaló bőven” – zárta felszólalását a néppárti képviselő.